5 dolog, amit a koronavírus járványból tanulhatunk

…és amitől jobb gazdik lehetünk

1. Az erőforrások bevédése egy természetes ösztön

A mi vásárlási szokásaink is megváltoztak most, hogy úgy érezzük, a boltok kifogyhatnak az élelmiszerből. Felhalmozzuk a kaját, és összehúzott szemmel figyeljük, ha valaki pont azokhoz az árukhoz közelít, amiket mi is kinéztünk magunknak. Itt fontos megemlítenünk, hogy jelenleg nincs igazán hiány semmiből, csak félünk attól, hogy esetleg hiány lesz.

Hányszor mondtad már kétségbeesve a kutyádnak, hogy tényleg nem kell minden utcán talált falatra rávetnie magát, hiszen mindig adsz neki eleget enni? Valószínűleg még soha nem maradt igazán éhen, de ő akkor is úgy érzi, hogy ettől tartani kell.

2. Idegesek leszünk, ha az emberek túl közel jönnek hozzánk

Az utcák kiürültek, de a tömegközlekedésen és a boltokban még mindig találkozunk másokkal. Egy szűk térben gyakran elég nehéz betartani a 2 méter távolságot egymástól. Ha egy kicsit odafigyelsz, láthatod, ahogy mások idegesen arrébbhúzódnak, próbálják tartani a távolságot.

A kutyák egy csomószor pont így érzik magukat, mivel nekik nagyon fontos a személyes tér. Így segíthetsz nekik:

    • sétáltasd őket hosszabb pórázon, hogy nagyobb mozgásterük legyen
    • menj át az utca másik oldalára, ha veletek szemben jön egy kutya
    • tartsd észben, hogy a zsúfolt helyek mindenképpen stresszesek egy kutya számára, és lehetőleg kerüld őket

3. Kimenni a lakásból izgalmas

Ki nem találja idegesítőnek, amikor a séta elején a kutyája rá sem hederít? De most, hogy otthon kell maradnunk, és nem mehetünk ki, amikor csak akarunk, számunkra is izgalmasabbá válik a kint töltött idő.

Gondolj erre legközelebb, amikor kiviszed a kutyát, és a nyugodt séta helyett csak szaglászik és izgatottan ugrál összevissza.

4. A szeretteid is idegesíteni fognak, ha hosszan össze vagy zárva velük

A te családtagodnak vagy lakótársadnak is vannak fura szokásai? Ha össze vagytok zárva éjjel-nappal, akkor előbb-utóbb az ártalmatlan hóbortok is jó eséllyel bosszantani fognak.

Ha több kutyád is van, akkor ők ezt élik át nap mint nap. Ezért is nagyon fontos, hogy minden kutyának legyen saját pihenőhelye, ahol senki nem zavarja. Ha tudsz, tölts velük külön-külön időt (sétáljatok, vagy tanítsd meg valamire), valószínűleg élvezni fogják a figyelmet!

5. Számít, hogy van-e választásod

Amint a kormányok elrendelték, hogy mindenki maradjon otthon, az internetet elöntötték a tanácsok arról, hogy hogyan vigyázzunk a lelki egészségünkre és hogyan kezeljük a stresszt és az idegességet. A bezártság a legtöbb embernek nem tesz jót.

Ahogyan a kutyáinknak sem. Bár jellemzően a mi napirendünkhöz vannak kötve, de javíthatunk az életminőségükön azzal, hogy amikor csak lehet, választási lehetőségeket kínálunk nekik. Pár ötlet ehhez:

    • taníts nekik egy jelet, amivel jelezni tudják, ha készen állnak valamire (pl. fésülésre, karomvágásra, zuhanyzásra stb.)
    • hagyd őket olyan gyorsan vagy lassan sétálni, ahogy nekik jólesik
    • mielőtt tanítasz nekik valamit, ellenőrizd, van-e kedvük éppen tanulni
    • amikor simogatod őket, időről időre vedd el a kezed – ha szeretnék, hogy folytasd, jelezni fogják

Ne sétáltasd a kutyát, hanem sétálj a kutyával

Ez a téma azért fontos nekem, mert – mint sok más ember – én is túl sokat sétáltattam Leust. De aztán kiderült, hogy csípőízületi gyulladása van, és át kellett gondolnom a hozzáállásomat. Majd voltam egy konferencián, ahol számtalan profi kutyakiképző beszélgetett arról, hogy túlerőltetjük a kutyáinkat és túl sok ingernek tesszük ki őket. Majd egy másik konferencián egy egész előadás szólt csak erről a témáról. A következőket tanultam:

Bízz a kutyádban. Ha a kutyád szeret futni, akkor sokat fog futni. Nem kell külön elvinned futni vagy kutyás sportokat űzni. Csak biztosíts neki lehetőséget arra, hogy eldönthesse, össze-vissza akar rohangálni vagy inkább szaglászna egy kicsit.

Continue reading “Ne sétáltasd a kutyát, hanem sétálj a kutyával”

Ne kiabálj a kutyáddal (2. rész)

Foglaljuk össze röviden, mi is történt: póráz nélkül sétáltattam a kutyámat, és közben telefonon beszéltem. Leus kisétált az úttestre. Én kiabáltam vele, hogy jöjjön vissza, mire ő lefeküdt az utca közepén. De miért is? Erre egyszerű a válasz: a testbeszéd miatt. Vizsgáljuk meg közelebbről.

Az emberi oldal: mit csináltam én?

Kihúztam magam, valószínűleg kinyújtottam a kezemet is, előredőltem, valamint hangos és fülsértő hangot használtam. A kutyák megtanulhatják egyes szavak jelentését, de az beléjük van kódolva, ahogyan a testbeszédre reagálnak, és ezt nagyon nehezen tudják legyőzni.

Continue reading “Ne kiabálj a kutyáddal (2. rész)”

ne kiabálj a kutyáddal

…és hogyan tanultam ezt meg a magam bőrén.

Néha nagyon nehéz megállni, hogy szóban megbüntessük a kutyát, főleg ha valami olyat csinál, ami nem csak “rossz”, hanem veszélyes is. Patricia McConnell* szerint a kiabálásnak elsősorban az a célja, hogy levezessük a dühünket, a tanításhoz igazából nincsen köze. De azért néha nagyon nehéz nem kiabálni.

Egy konkrét példa: minden tréning ellenére, a kutyám vidáman kisétált az úttestre. Hogyan reagáltam? Naná, hogy kiabáltam. Ő pedig megállt. Az utca közepén. Én még egy kicsit kiabáltam. Ő lefeküdt. A zebra közepén feküdt le.

De miért? Először is, a kiabálásom nem tartalmazott semmilyen utasítást. Azt hiszem, arra rájött, hogy elégedetlen vagyok, de az nem volt világos, mit is szeretnék tőle. Másodszor, szerintem ijesztő lehettem, nem csoda, hogy nem is akart közelebb jönni hozzám.

Szerencsére egy nyugis környéken laktunk, ahol kevés autó járt és volt elég időm átgondolni, hogy kiképzőként mit csináljak ebben a helyzetben. Megváltoztattam a testbeszédemet és a hanghordozásomat és újra behívtam. Remélem, hogy jól meg is jutalmaztam, amikor visszajött. Valószínűleg az egész kevesebb mint egy percig tartott, de nekem sokkal hosszabbnak tűnt.

Biztos vagyok benne, hogy minden gazdinak (vagy szülőnek…) ismerős ez a történet. A frusztráció kezelése mindenkinek problémát okoz, az embereknek és a kutyáknak is. Az ilyen helyzetek egyértelműen megmutatják, hogy a kiabálás nem old meg semmit. A legfontosabb tanulság nekem ebből az volt, nem túl meglepő módon, hogy ne kiabáljak vele. De van más tanulság is.

A legfontosabb kérdés, hogy elkerülhető lett volna-e ez a helyzet? Igen. 100 százalékig én voltam a hibás. Nem lett volna szabad póráz nélkül sétáltatnom, mert 1) éppen telefonáltam és 2) még csak ekkor kezdtük gyakorolni azt, hogy ne menjen le a járdáról.

Az emberi világban van egy csomó szabály, ami nekünk nyilvánvaló és azt feltételezzük, hogy a kutyáknak is az. Például, hogy egymás mellett sétálunk vagy szemben állva üdvözöljük egymást. Vagy, hogy a városban csak a járdán lehet biztonságosan sétálni. De a kutyám valószínűleg vidéken nőtt fel, honnan kellene ezt tudnia? Ahhoz, hogy jó társai legyünk a kutyánknak, olyan feltételeket kell teremtenünk, hogy jó döntéseket hozhassanak.

A mi esetünkben ez azt jelenti, hogy soha nem telefonálok, amikor póráz nélkül sétálunk, valamint az utcán csak akkor sétálhat póráz nélkül, amikor teljesen rá tudok figyelni (és nyilván ha nem egy forgalmas utcán vagyunk). És én nagyon igyekszem nem kiabálni vele, mert ha “rosszalkodik”, akkor az azért van, mert én nem tanítottam meg jobban.

*Egy amerikai viselkedéskutató. A könyveit nem csak kutyatulajdonosoknak ajánlom, de sajnos nem elérhetők magyarul. A legnépszerűbb könyve, “The other end of the leash (Why we do the things we do around dogs)” angolul, németül, lengyelül és sok más nyelven elérhető.