Régebben bosszantott, amikor az emberek azt mondták, hogy a kutyákat nem szabad lakásban tartani. Mindig azt mondtam nekik, hogy gyakran jobb a kutyának az élet a lakásban, mint amikor egész nap a kertben unatkozik. Hogy ki lehet elégíteni a kutya szükségleteit a városban is. Hogy jó lehet nekik az itteni élet.
Ma már nem vagyok ebben annyira biztos. Persze, még mindig vannak kutyák, akik tökéletesen alkalmazkodnak a városi nyüzsgéshez, és nyilván én arányaiban kevesebbet találkozom velük – mivel leginkább viselkedési problémás kutyákkal foglalkozom.
De mégis néha azt érzem, hogy a kutyázás fenntarthatatlan a jelenlegi formában.
Hogy egyre több és több kutya küzd viselkedési problémákkal.
Hogy annyira ellenséges a környezet a kutyák számára, hogy nem csoda, hogy egyre többen nem bírják.
Hogy egy olyan genetikai és környezeti mixet hoztuk létre (szapis kutyák, munka teljesítményre tenyésztett kutyák, “mentett” utcai kutyák…), ami egyre kevésbé alkalmas a városi életre.
Hogy egyre nehezebb kielégíteni az alap szükségleteiket, mint pl. szabad mozgás, biztonságérzet.
Hogy sok viselkedési probléma esetén folyamatos tűzoltásban vagyunk.
Hogy a munkámnak nincsen értelme.
Utána jön egy-két pozitív visszajelzés, hogy segítettem valakinek, hogy javult valakinek az életminősége és jobban tudja élvezni a kutyázást, és mégsem adom fel. (A másik dolog az az, hogy nincs más ötletem az életemre :D)
Ennek a bejegyzésnek azonban nem az önsajnálat a lényege. Szerintem tényleg át kell gondolnunk, hogy hogyan élünk együtt a kutyákkal.
Egyre többen élnek a városokban, nyakunkon a klímaválság, folyamatosan növekszik a zajszint és egyre többen tartanak kutyát. Ez így együtt egyre nehezebbé teszi a saját életünket és a kutyáinkét is.
Hogyan élhetünk együtt a kutyákkal?
Vajon jó ez még nekik, vagy már leginkább csak nekünk jó?
Nem hiszem, hogy ezekre a kérdésekre bárki is tudja a választ, de ha soha nem kérdezzük meg, soha nem is fogjuk megtudni. Szóval kérdezzük meg.