Ne sétáltasd a kutyát, hanem sétálj a kutyával

Ez a téma azért fontos nekem, mert – mint sok más ember – én is túl sokat sétáltattam Leust. De aztán kiderült, hogy csípőízületi gyulladása van, és át kellett gondolnom a hozzáállásomat. Majd voltam egy konferencián, ahol számtalan profi kutyakiképző beszélgetett arról, hogy túlerőltetjük a kutyáinkat és túl sok ingernek tesszük ki őket. Majd egy másik konferencián egy egész előadás szólt csak erről a témáról. A következőket tanultam:

Bízz a kutyádban. Ha a kutyád szeret futni, akkor sokat fog futni. Nem kell külön elvinned futni vagy kutyás sportokat űzni. Csak biztosíts neki lehetőséget arra, hogy eldönthesse, össze-vissza akar rohangálni vagy inkább szaglászna egy kicsit.

kutya bokorban hajnalkor
Szeretem reggel sétáltatni Leust, amikor minden csendes.

A kutyás sportok (agility, dog cross, flyball…) egy kicsit ellentmondásosak, egyes kiképzők szerint nem etikusak. Ők azt mondják, hogy a kutyás sportok a mi igényünket elégítik ki, és nem a kutyáét. Én nem szeretnék most általánosító kijelentéseket tenni a kutyás sportokról. Mindenesetre tartsuk szem előtt azt, hogy ezek a nagysebességű sportok fizikailag nagyon megterhelőek lehetnek a kutyának: a sok ugrás és a gyors fordulatok nem feltétlenül tesznek jót nekik. Ha mindenképp szeretnél sportolni a kutyáddal, beszélj először az állatorvossal és győződj meg róla, hogy nincs elvi akadálya (pl. sok buldog és németjuhász hajlamos a csípőízületi problémákra).

Ráadásul ezek az energiaigényes játékok megemelik az adrenalin szintjét, azaz stresszelik a kutyát. A stressz önmagában nem feltétlenül rossz, de ha a kutyád amúgy is könnyen felizgul, akkor lehet, hogy ez nem egy jó megoldás. A végeredmény lehet egy nagyon fitt, nagyon ideges kutya, egyszerűen azért, mert nem tudja eléggé lecsökkenteni a stressz szintjét ahhoz, hogy pihenhessen.

két ember két kutyával egy réten, póráz nélkül
Ha a kutyád jól behívható, akkor megérdemli, hogy póráz nélkül sétálhasson.

A labdázás szintén egy olyan nagyon népszerű tevékenység, amivel óvatosnak kell lennünk. Ha te (vagy a kutyád!) ragaszkodtok a labdázáshoz, gondolkodj el rajta egy kicsit:

  • Ha a kutyád szívesen rágja a labdát – hagyjad neki! Csak figyelj oda, hogy ne egye meg a darabjait. A rágás megnyugtatja a kutyádat, úgyhogy jó is neki az, ha rághat.
  • Kérd meg, hogy maradjon és rejtsd el a labdát, amit majd kiszagolhat. Ez egy jó alternatíva lehet azoknak a kutyáknak, akik imádnak labdával játszani, de egészségi okok miatt már nem futhatnak utána.
  • Ne kényszerítsd a kutyádat, hogy visszahozza a labdát. Ha a kutya egyszer megérti, miről van szó, magától vissza fogja hozni a labdát, ha azt szeretné, hogy újra eldobd. Tudom, hogy hihetetlenül kielégítő azt nézni, ahogy utánafutnak és visszahozzák, de a játék róluk kell szóljon, nem rólunk.
  • Ha a kutyád imádja a labdát, használhatod jutalmazásként (pl. egy sikeres behívás után, játszhattok egyet)

Az egyik legfontosabb dolog, hogy adjunk a kutyánknak választási lehetőséget. A kutyakiképzők között most slágertéma a “tanulók bevonása” és a “kiképzési párbeszéd kezdeményezése”, és ennek jó oka van: a kutatások szerint minél több mindenről dönthet a kutya és minél többet léphet kapcsolatba a környezetével úgy, ahogy ő szeretne, annál magabiztosabb és nyugodtabb lesz. Ez nem jelenti azt, hogy mindig mindenben ők döntenek. De azért próbálj nekik minél több választási lehetőséget biztosítani. Most komolyan, annyira fontos neked, hogy balra vagy jobbra indultok annál a kereszteződésnél a parkban?

margit szigeti futópálya, sok jogger, piknikező, gyerek
A kutyád stresszelhet, ha nagyon sok futó, piknikező, gyerek, vagy más kutya van körülötte.
Margit sziget csendes partja
Minél kevésbé kell irányítanod a kutyádat, annál jobban fogjátok mindketten élvezni a sétát. Ha lehet, válassz egy olyan útvonalat, ahol kevesebben járnak.

A szaglásuk még egy olyan dolog, amiről elméletileg mindannyian tudunk, de a gyakorlatban sokszor elfeledkezünk a jelentőségéről. Nem igazán tudjuk elképzelni, hogy mit jelent a kutyáknak a szaglás – hasonlították már a szaglást az újságolvasáshoz és a facebookozáshoz is, ami vagy pontos vagy sem. Ami biztos, hogy a kutyák a legjobban és legszívesebben az orrukon keresztül lépnek kapcsolatba a környezetükkel. Úgyhogy hagyd szaglászni. Képzeld el, hogy minden egyes alkalommal, amikor elkezdesz olvasni valamit a facebookon, valaki félbeszakít. Nem lenne kedves, ugye?

És ezzel el is érkeztünk az utolsó ponthoz: ne siess, amikor sétáltatod a kutyádat. Ne feledd, a séta elsősorban értük van, nem pedig értünk. Ha a kutyádnak aznap nincs kedve futni, hagyd békén. Attól függetlenül lehettek egy egész órát kint (ha van kedve egyáltalán), csak próbáld meg nem előírni neki, hogy mit csináljon. Tulajdonképpen a szaglászás nagyon megdolgoztatja a kutyák agyát és meg is nyugtatja őket (a szó szoros értelmében lelassítja a szívdobogásukat), szóval lehet, hogy a kutyád nyugodtabb lesz egy óra intenzív szaglászás után, mint ha labdázott volna.

Mindehhez meg kell változtatni a hozzáállásunkat – ne sétáltassuk a kutyát, hanem sétáljunk a kutyával. De szerintem az, hogy boldognak látjuk őket, már önmagában is megéri. 

Ne kiabálj a kutyáddal (2. rész)

Foglaljuk össze röviden, mi is történt: póráz nélkül sétáltattam a kutyámat, és közben telefonon beszéltem. Leus kisétált az úttestre. Én kiabáltam vele, hogy jöjjön vissza, mire ő lefeküdt az utca közepén. De miért is? Erre egyszerű a válasz: a testbeszéd miatt. Vizsgáljuk meg közelebbről.

Az emberi oldal: mit csináltam én?

Kihúztam magam, valószínűleg kinyújtottam a kezemet is, előredőltem, valamint hangos és fülsértő hangot használtam. A kutyák megtanulhatják egyes szavak jelentését, de az beléjük van kódolva, ahogyan a testbeszédre reagálnak, és ezt nagyon nehezen tudják legyőzni.

A szavaim azt mondták: gyere ide! A testbeszédem és a hangnemem azt üzente: maradj távol! Számunkra természetes, hogy szemtől szemben kommunikálunk, de a kutyák – ha van rá módjuk – inkább oldalról közelítenek egymáshoz.1. Szerintem ebben a pillanatban a testbeszédem mindenki számára fenyegető volt, csak mi, emberek, erre kevésbé vagyunk érzékenyek, mert elsősorban szavakkal kommunikálunk. Nézzük meg, hogyan tudtam volna javítani a helyzeten:

Körülbelül így nézhettem ki – igazából szemben álltam vele, de itt oldalról mutatom, hogy látszódjon, hogy előre dőlök 2:

Egy fokkal jobb – a kezek leeresztve, és már nem dőlök előre:

Még egy fokkal jobb – oldalt állok hozzá képest:

A lehető legjobb – guggolok:

A kutya oldala: mit csinált Leus?

Leus megállt, amikor szóltam neki és visszafordult felém, majd lefeküdt annak ellenére, hogy hívtam. Vajon miért tette ezt?!

Mindenekelőtt szabaduljunk meg attól a tévképzettől, hogy a kutyák azért csinálnak valamit, hogy minket felidegesítsenek. Utána rátérhetünk a tényleges magyarázatra.

Azt már megállapítottuk, hogy a testbeszédem fenyegető volt. A testbeszédem üzenete (“ijesztő vagyok”) erősebb volt, mint a szóbeli üzenetem (“gyere ide”). Leus azért feküdt le, hogy megpróbáljon engem megnyugtatni és elkerülni a velem való konfliktust.

Nyugtató jelek

Ez a felismerés elvezet minket a “nyugtató jelekhez” – ezt a kifejezést egy norvég tréner, Turid Rugaas találta ki.3 Turid Rugaas 3 fontos dolgot vett észre, amik gyökeresen megváltoztatták a kutyakiképzést:

  1. A kutyáknak gazdag testbeszédük van, és ezt aktívan használják is annak érdekében, hogy elkerüljék a konfliktusokat.
  2. Ezt a beszédet főleg másik kutyáktól tanulják meg, de az emberek is segíthetnek nekik az elsajátításában.
  3. Ennek a testbeszédnek az egyes elemeit mi is tudjuk használni.

Lefeküdni a földre, ahogy Leus is cselekedett, az egyik ilyen nyugtató jel. A legfontosabb jelek, amelyeket Turid Rugaas leír a könyvében, a következők:

  • fej elforgatása / másfelé nézés
  • a tekintet “lágyítása” (hunyorítással vagy lassú pillantásokkal)
  • nyelvöltögetés (a nyelvével gyorsan megérinti a pofáját vagy az orra hegyét)
  • szájnyalogatás (ez lassabb is lehet)
  • leülés
  • lassú mozgás
  • ívben mozgás
  • megállás
  • lefekvés
  • szagolás
  • ásítás
  • elfordulás
  • hajolás
  • pisilés
  • a többi kutya szétválasztása
  • farokcsóválás

Néhány viselkedés ezek közül nyugtalanságot is jelenthet: egy tele buszon utazva vagy az állatorvosnál várva sok kutyát láthatsz, aki liheg, ásít vagy megnyalja magát. Nyilván ezek csak töredékei a testbeszédnek – a kutya ásíthat akkor is, amikor álmos, liheghet, amikor szomjas és csóválhatja a farkát, amikor boldog. Mindig az adott kontextusban kell értékelnünk ezeket a jeleket. De kérlek, ne kiabálj többet a kutyáddal!

ne kiabálj a kutyáddal

…és hogyan tanultam ezt meg a magam bőrén.

Néha nagyon nehéz megállni, hogy szóban megbüntessük a kutyát, főleg ha valami olyat csinál, ami nem csak “rossz”, hanem veszélyes is. Patricia McConnell* szerint a kiabálásnak elsősorban az a célja, hogy levezessük a dühünket, a tanításhoz igazából nincsen köze. De azért néha nagyon nehéz nem kiabálni.

Egy konkrét példa: minden tréning ellenére, a kutyám vidáman kisétált az úttestre. Hogyan reagáltam? Naná, hogy kiabáltam. Ő pedig megállt. Az utca közepén. Én még egy kicsit kiabáltam. Ő lefeküdt. A zebra közepén feküdt le.

De miért? Először is, a kiabálásom nem tartalmazott semmilyen utasítást. Azt hiszem, arra rájött, hogy elégedetlen vagyok, de az nem volt világos, mit is szeretnék tőle. Másodszor, szerintem ijesztő lehettem, nem csoda, hogy nem is akart közelebb jönni hozzám.

Szerencsére egy nyugis környéken laktunk, ahol kevés autó járt és volt elég időm átgondolni, hogy kiképzőként mit csináljak ebben a helyzetben. Megváltoztattam a testbeszédemet és a hanghordozásomat és újra behívtam. Remélem, hogy jól meg is jutalmaztam, amikor visszajött. Valószínűleg az egész kevesebb mint egy percig tartott, de nekem sokkal hosszabbnak tűnt.

Biztos vagyok benne, hogy minden gazdinak (vagy szülőnek…) ismerős ez a történet. A frusztráció kezelése mindenkinek problémát okoz, az embereknek és a kutyáknak is. Az ilyen helyzetek egyértelműen megmutatják, hogy a kiabálás nem old meg semmit. A legfontosabb tanulság nekem ebből az volt, nem túl meglepő módon, hogy ne kiabáljak vele. De van más tanulság is.

A legfontosabb kérdés, hogy elkerülhető lett volna-e ez a helyzet? Igen. 100 százalékig én voltam a hibás. Nem lett volna szabad póráz nélkül sétáltatnom, mert 1) éppen telefonáltam és 2) még csak ekkor kezdtük gyakorolni azt, hogy ne menjen le a járdáról.

Az emberi világban van egy csomó szabály, ami nekünk nyilvánvaló és azt feltételezzük, hogy a kutyáknak is az. Például, hogy egymás mellett sétálunk vagy szemben állva üdvözöljük egymást. Vagy, hogy a városban csak a járdán lehet biztonságosan sétálni. De a kutyám valószínűleg vidéken nőtt fel, honnan kellene ezt tudnia? Ahhoz, hogy jó társai legyünk a kutyánknak, olyan feltételeket kell teremtenünk, hogy jó döntéseket hozhassanak.

A mi esetünkben ez azt jelenti, hogy soha nem telefonálok, amikor póráz nélkül sétálunk, valamint az utcán csak akkor sétálhat póráz nélkül, amikor teljesen rá tudok figyelni (és nyilván ha nem egy forgalmas utcán vagyunk). És én nagyon igyekszem nem kiabálni vele, mert ha “rosszalkodik”, akkor az azért van, mert én nem tanítottam meg jobban.

*Egy amerikai viselkedéskutató. A könyveit nem csak kutyatulajdonosoknak ajánlom, de sajnos nem elérhetők magyarul. A legnépszerűbb könyve, “The other end of the leash (Why we do the things we do around dogs)” angolul, németül, lengyelül és sok más nyelven elérhető.