Agresszió: a patkány verzió

Ha már az agresszióról beszélünk, muszáj mesélnem a patkányainkról. Az idősebb csapat egy éve van nálunk, a fiatalok március elején költöztek ide. Két hétig tartott, mire egy közös ketrecbe tudtak költözni, és ezalatt az idő alatt sokféle agresszív viselkedést figyeltünk meg (lásd a videót).

Igazából nagyon keveset tudunk a patkányok szociális életéről. Ráadásul az, amit tudunk, nem érvényes 100 százalékban a mieinkre, mert vagy vadon élő patkányokat, vagy laboratóriumi patkányokat vizsgáltak. Jelenleg 6 patkányunk van, és bár kiengedjük őket 2-3 órára naponta, sokkal korlátozottabb az életterük és sokkal kisebb csapatban élnek, mint a vadon élő patkányok.

Amit tudunk az az, hogy – a kutyákkal ellentétben – a patkányoknál tényleg kialakul egy dominancia hierarchia, amit különböző szociális viselkedések tartanak fenn (pl. ápolás, élelem megosztása (és lopása :D), együttalvás, szubmisszív testhelyzetek felvétele és jelölés). Itt is érvényes az, hogy a stabil viszonyok kialakulása után jellemzően csökken az agresszív viselkedések gyakorisága.

Continue reading “Agresszió: a patkány verzió”

Gyógyszerek a viselkedésterapiában

Bár az emberek esetén már kevésbé stigmatizált, a gyógyszeres kezelés az állattartókban még mindig bizalmatlanságot kelt. Sokan attól félnek, hogy megváltozik a kutyájuk személyisége, hogy “zombivá” fog válni. Még mindig gyakori az a rögeszme, hogy gyógyszer csak végső esetben alkalmazható, pedig bizonyos esetekben gyorsabb és hatékonyabb lehet a tréning, ha mellette bevetjük a gyógyszeres terápiát is.

Continue reading “Gyógyszerek a viselkedésterapiában”

Segítség, agresszív a kutyám! 2. rész

(Elöljáróban: Nem akarom kisebbíteni a problémát. Az agresszív viselkedések nem elfogadhatóak a társadalmunkban és súlyos következményei lehetnek mind a kutyára és tulajdonosára, mind az agresszió áldozatára nézve. Az élet egy agresszív kutyával sok stresszt és szorongást okozhat a gazdájának. Néha az embernek is szüksége van pszichológus segítségére.)

Az “agresszió” az egyik leggyakoribb indok, amivel az emberek a kutyakiképzőket megkeresik. Alapvetően bármilyen erős reakciót (ugatás, ugrálás, odakapás) agressziónak neveznek, és általában azt is feltételezik, hogy a viselkedés rosszindulatú.

Nyilván előfordul olyan, hogy a kutya tényleg harapni akar. De sok kutya (talán a legtöbbjük) azért mutat agresszív viselkedést, hogy növelje a távolságot az adott ingertől, hogy nagyobb személyes tere legyen. Amikor problémás viselkedésekről van szó, különösen fontos megkülönböztetni a tényeket (mi történt) attól, ahogyan ezeket a tényeket értelmezzük (szerintem / a gazda szerint ez mit jelent). 

Ez a rész arról szól, mi is az agresszió és hogyan tudjuk elemezni. Az agresszióval kapcsolatos tévhitekért olvasd el az első részt.

Continue reading “Segítség, agresszív a kutyám! 2. rész”

Segítség, agresszív a kutyám! 1. rész

(Elöljáróban: Nem akarom kisebbíteni a problémát. Az agresszív viselkedések nem elfogadhatóak a társadalmunkban és súlyos következményei lehetnek mind a kutyára és tulajdonosára, mind az agresszió áldozatára nézve. Az élet egy agresszív kutyával sok stresszt és szorongást okozhat a gazdájának. Néha az embernek is szüksége van pszichológus segítségére.)

Az “agresszió” az egyik leggyakoribb indok, amivel az emberek a kutyakiképzőket megkeresik. Alapvetően bármilyen erős reakciót (ugatás, ugrálás, odakapás) agressziónak neveznek, és általában azt is feltételezik, hogy a viselkedés rosszindulatú.

Continue reading “Segítség, agresszív a kutyám! 1. rész”

Segítség a kutyám bevédi a kaját/játékát/… 2. rész

Az erőforrások (kaja, játék, stb.) bevédése gyakran jelent problémát a gazdiknak. Az előző bejegyzésben arról írtam, hogy mit jelent ez pontosan, hogyan néz ki, és milyen kiváltó okai vannak. Most arról fogok írni, hogy mit lehet kezdeni vele.

  • megelőzés – mindenki érezze magát biztonságban
  • vészhelyzet kezelése
  • tréning

Continue reading “Segítség a kutyám bevédi a kaját/játékát/… 2. rész”

Segítség, a kutyám bevédi a kaját/játékát/… 1. rész

Az erőforrások (kaja, játék, stb.) bevédése gyakran jelent problémát a gazdiknak. Találkozhatunk ezzel a problémával mentett és fajtatiszta kutyáknál is, és akár már kölyökkorban is megjelenhet.

Hiszek abban, hogy minél jobban értjük a kutya viselkedését, annál hatékonyabban tudunk neki segíteni. Ezért ebben a bejegyzésben a következőket nézzük meg:

  • Mit jelent az erőforrások bevédése? Mik ezek az erőforrások?
  • Hogyan néz ez ki?
  • Mi váltja ki?
  • Milyen tényezőkön múlik az, hogy mit tudunk vele kezdeni?
  • Hogyan előzhetjük meg?

Egy következő bejegyzésben arról is van szó, hogy mit tehetünk akkor, ha már fennáll a probléma.

Continue reading “Segítség, a kutyám bevédi a kaját/játékát/… 1. rész”

Kutyák és gyerekek: tanítsd meg a gyerekednek, mit tegyen és mit ne

Ahogy az előző bejegyzésemben írtam, a gyerekek viselkedése gyakorlatilag a szöges ellentéte annak, amit a kutyák szeretnek: a gyerekek hangosak, kiszámíthatatlanok és gyakran nem ismerik a határokat. A finommotorikájuk még fejletlen, ezért durván játszhatnak a kutyával. Vagy elvehetik a kutya játékát vagy ételét. A mi felelősségünk, hogy mind a gyerekek, mind a kutyák biztonságban érezzék magukat otthon. És ki tudná jobban megtanítani a gyerekedet erre, mint te magad?

Continue reading “Kutyák és gyerekek: tanítsd meg a gyerekednek, mit tegyen és mit ne”